— Hangulatkeltő a XI. Mentálcsavar Találkozóra —
A Tengeri Oroszlánon senki nem tulajdonított nagy jelentőséget az árbocok közé ereszkedő sirályok
legnagyobbikának, amelyik azonban a keresztrúdon való rövid nézelődés után, mintha csak elunná
magát, egy óvatlan pillanatban szemtelenül alásuhant és a fedélközbe, onnan pedig kisvártatva a
rácsos csapóajtón a raktérbe szállt. Egy fiatal matróz megfordult álmában a fedélközben kifeszített
függőágyán és látta a fehér formát, de azt gondolta, hogy még álmainak illúziói közé tartozik.
A raktér kövér patkányai visítva iszkoltak el az útjából, ahogy közéjük csapódott – ilyen szűk
területen már nem nagyon tudta irányítani mozdulatait, hagyta hát, hogy a természet törvényei
vezessék. Megrázta magát, újra körülszemlélt okos, sárgás szemével, majd elégedetten bólintott. Ha
ezt bárki látta volna a babonás tengerésznépből, bizonnyal sietve jelentik azt a hajó papjának – de
nem látta senki.
Jassar megérkezett a Sel Duriembe tartó vitorlásra, levetette ősei alakját, vizes-tetves testét a
raktérben lévő zsákruhák egyikébe csavarta majd esetlenül totyogott egy ideig körbe-körbe a zsákok
és dobozok között. Szaglászott, hunyorgott, a fülét próbálta vízteleníteni ujjaival, egy csontfésűvel
vakarta le magáról a tetveket. Kicsit görnyedten járt még, a feje előre-hátra imbolygott a nyakán,
ahogy lépett és többször meg-megbotlott. A patkányok sajnos nem értették ennek furcsaságát, de
Jassar tudta, hogy túl sok időt töltött már sirályként ahhoz, hogy lelke természetesnek érezze az
emberi alakot. Körmei is hosszúak voltak és ápolatlannak tűntek, pedig a sirályok karmaihoz voltak
hasonlók – éles-hegyes szerszám egytől egyig.
Percekbe telt, míg ismét embernek érezhette magát, megszárítkozott, rendbe tette a mozgását és a
tetvek egy részétől is megszabadult, aztán, ahogy a sötétséghez is hozzászokott, elfészkelte magát
az egyik doboz mögött úgy, hogy a lépcsőn érkezők ne vehessék észre időben. A kimerészkedő
patkányok közül az egyiket egy kígyó gyorsaságával fogta meg, körmei azonnal átdöfték az
állat bundáját és húsát, kivégezve-kivéreztetve a rágcsálót. Jassar elmosolyodott – legfontosabb
fegyverei, a gyorsasága és karmai még mindig kiválóan szolgálták – és elégedetten dőlt hátra, hogy
alhasson egyet.
Most már minden rendben van, bizonnyal nem késem le az Abbithangú parádéját – gondolta, majd
elszenderedett. Csendesen és éberen, ahogy a madarak szoktak.
(Lord Rufus)
