Posts Tagged ‘hír’

Megújultunk – ismét

Posted: január 30, 2011 in Blog-hírek
Címkék:, , ,

Az utóbbi évek alatt sok újdonságot vezettünk be, alakítottunk át, vagy éppen töröltünk ki a blog emlékezetéből. Ma ismét újításra szántuk el magunkat; ennek következménye az új felület új funkciókkal és új célokkal. Reméljük, az új felület javunkra válhat majd, s elnyerjük vele tetszéseteket. (rhea)

Az elmúlt hónapokban két pályázatot volt alkalmam zsűrizni – mindkettő érdekes tapasztalat volt. Amikor az ember ilyen mennyiségben olvas egymás után novellákat, óhatatlanul is feltűnnek az azonosságok és mintázatok, amelyek nem a megadott témából fakadnak ugyan, mégis halmazokat alkotnak. Bár arra nincs idő és lehetőség, hogy minden egyes novellát részletesen, egy szerkesztő szemével értékeljek, a [...]

Kedves nevezők, érdeklődők, olvasók és szavazók! A tegnapi napon sor került a várva várt eredményhirdetésre, melyet már annyi ideje várhattatok. Noha a zsűri átfogó értékelésére, az elhangzott beszédekre és a pályázat értékelésére még váratnánk Titeket a megfelelő mennyiségű anyag beérkezéséig, a nyertesek neveit már most közzé tesszük, hogy erre ne kelljen már tovább várakoznia azoknak, [...]

Katonai helikopterek a Pálmafa koronáján 2055. 07. 22. Az ötcsillagos, húszemeletes belvárosi Pálmafa Hotel járműparkját harci feladatok ellátására is alkalmas helikopterekkel bővítették. A nagy cégektől való függetlenségéről híres szálloda, mely több, később meghatározó jelentőségű konferenciának is helyt adott eddigi fennállása során, az utóbbi három nap alatt két Sikorsky-Bell Stinger és egy ATT Rache gépet vásárolt [...]

M.A.G.U.S. Új Törvénykönyv

Posted: szeptember 10, 2010 in Blog-hírek
Címkék:, , , ,

Míg a blogon már jó ideje megtalálhatóak voltak az Új Törvénykönyvhöz készült kiegészítéseink, immáron saját blogra költözhettek, hiszen újabb és újabb bejegyzések várhatóak a témában. Az új blog linkje megtalálható a többi link között a jobb oldali sávban, illetve közvetlenül is elérhető ide kattintva. (rhea)

Elkészült az ígért pályázati adatlap, az alábbi linket használva letölthetitek azt. Fontos tudnivalók: Beadási határidő: 2010. június 21. (éjfél) – csak az eddig a mentalcsavar@gmail.com címre beérkező pályázatokat áll módunkban elfogadni.

Asztali Szervezői Találkozó

Posted: május 31, 2010 in Rendezvények, Találkozók
Címkék:, , ,

Kedves Szerepjátékos Közösség! Több asztali szerepjátékos klub és egyesület nevében fogalmazom ezt a levelet, mely Titeket hivatott tájékoztatni egy most kezdődő országos együttműködésről. Mint azt mindannyian tudhatjátok, tapasztalhattátok már, eddig hazánkban kevés szervezői csoport tudott hatékonyan együttműködni – akár csak rendezvényeink időpontját vagy helyét illetően. Pontosan emiatt éreztük már többen is szükségesnek egy nagyobb találkozó [...]

A már sokat emlegetett idei tábor honlapja hamarosan elérhetővé válik, ám már addig is szeretnénk folyamatosan frissülő hírekkel tájékoztatni minden érdeklődőt arról, amiről már lehet.

Második hangulatkeltő és háttérismertető hír A 2. Árnyak sodrásában Shadowrun-versenyre Tegnap nyoma veszett a Draco Foundation mágus-kutatóinak az Antarktiszon. A John Obester vezette nemzetközi kutatócsoport a Siple bázist elhagyva indult egy orichalum-ér vonalának felkutatására és feltérképezésére, amely mellett legalább ennyire fontos feladatuk lett volna a minél részletesebb adatgyűjtés a Déli Sarkon kavargó mana fluktuációjáról. Marion [...]

Első hangulatkeltő és háttérismertető hír A 2. Árnyak sodrásában Shadowrun-versenyre Az UCAS kormánya ezúttal egy elsősorban mágikusan aktív bűnözők számára épült büntetésvégrehajtási intézmény létrehozásáról döntött. Az épületegyüttes tervezésére kiírt pályázatot az Ares Macrotechnology mágusok ellen végrehajtott hatékony csapásmérő zsoldosairól ismert egyik leányvállalata, a MystickWard Inc. nyerte meg. A pályázat érdekessége, hogy a börtönt nem a [...]