Avagy kik és hogyan teljesítettek – mi magunk hogyan ítéltük meg a versenyt és persze a legfontosabb; a díjazottak…

SAM_85911 A bejegyzés többi része »

Idén is megrendezésre került a szokásos Mentálcsavar Találkozónk, idén is nagy örömmel vettük, hogy oly sokan jelentkeztek és még a hóhelyzet ellenére is az eredetileg jelentkező 13 csapatból 9 el is tudott jönni. Álljon tehát itt ez a rövidke leírás a verseny mementójaként és a győztesek méltatásául – remélem, beszámolómhoz hamarosan mások is társulnak és írnak nekünk pár sort a versenyről.

SAM_85771

A bejegyzés többi része »

Mentálcsavar, előkészületek
Rendhagyó cikktrilógiával fogunk megemlékezni a március 18-án tartott XIV. Mentálcsavar Találkozóról. Reméljük, hogy minden résztvevőnek, mesélőknek és játékosoknak egyaránt legalább annyira kellemes élményként maradt meg, mint nekünk, szervezőknek. A trilógia első részében bepillantást nyerhettek egy-egy Mentálcsavar verseny háttérmunkálataiba. Szigorúan azoknak, akiket érdekel…

A bejegyzés többi része »

Háromezer-hétszázhuszonhat legvége volt, kásás hó esett, a kalandozók pedig szokás szerint a Hidegkocsmában ültek, kedvenc asztaluknál. A tölgykereket a félvér kocsmáros egész évre lefoglalta a számukra, amióta megmentették az üzletét. Valami helyi bajkeverőket tángáltak el istenesen annyiszor, hogy végül azoknak már nem volt kedvük visszatérni az italmérésbe. Nem ez volt a legjobb fogadó a városban, de még csak a legolcsóbb sem volt – viszont hozzájuk tartozott, a szívükhöz nőtt. Donovan, az összekötő innen tudta, hogy hol kell őket keresnie. Azt is tudta már, hogyan kell velük beszélnie.
A bejegyzés többi része »

„Az alábbi részlet Oren Larianosz mester Abaszisz-jegyzékéből származik, mely jegyzék gondosan szedi sorra a dél-quironeai városok eredetét és végleges formájuknak kialakulását. Meggyőződésem, hogy akik elmulasztják tanulmányozni a város történetét, tanácstalanok lesznek a Sel Duriem paradoxonnal végzett kutatásaink, elemzéseink során, így nem léphetnek majd tovább választott fakultásuk következő szemeszterére.”

Részlet Erwyn vyl Thinos dorani előadásából

P.sz. 3734

A bejegyzés többi része »

/hangulatkeltő novella A Sárkányok Hallgatnak versenyre/

„… és a mágia, amit a világra szabadítottak, tombolt… és elhullott minden vad és háziállat, és elégett minden fa és termény, és ledőltek a városok falai, és rengett a föld, és a víz porrá vált, és kigyulladt az ég, és fájdalmában üvöltött minden élő.” – az agg Jori’osh felemelte fejét, hogy hatásszünete még erőteljesebb legyen, majd kezét hirtelen előre nyújtotta, mintha csak mutatna valamire, melyet csak vak szemeinek világa lát. Hallgatósága lélegzetét is visszafojtotta.
„De akkor, mindennek a végén, megjelent a Sárkány, és megóvta a világnak egy apró szeletét. Hatalmas volt ereje, de még Ő sem acsarkodhatott a pusztítás végtelen hatalmával. Egy város, egyetlen, melyet megvédett a végzettől, mi elemésztett minden mást.”
A homályos teremben ülők tekintete mind őt figyelte. Képzeletük mohón falta a vén elf szavait.

A bejegyzés többi része »

— Hangulatkeltő az Az őrület hegyein verseny második utazására —

(katt a nagyobb méretért!)

szöveges verzió:

A bejegyzés többi része »